koronavírus

Elértük a 4 milliós átoltottságot, ezáltal több szolgáltatás is elérhetővé vált a védettségi igazolvánnyal rendelkezők részére. A könyvtárak számára ez azt jelenti, hogy május 3-tól, hétfőtől az olvasók is látogathajták a belső tereket: így például helyben olvashatnak, válogathatnak a dokumentumok között és kölcsönözhetnek is.

 A New York-i Előadóművészeti Nyilvános Könyvtár

A kialakult helyzet sokak számára nehézséget jelent technikai erőforrások hiányában. Erre megoldásként hozott létre egy szolgáltatást a New York-i Előadóművészeti Nyilvános Könyvtár, mely által táncosok, színészek, zenészek, zeneszerzők és még sokan mások kaphatnak támogatást.

A kormány járványhelyzet miatti korlátozó intézkedései alapján a könyvtárakban jelenleg nincs lehetőség személyes megjelenést igénylő szolgáltatást nyújtani, így az ajtóban történő dokumentum kiadást, melyet számos könyvtár alkalmazott az elmúlt időszakban, kötelesek felfüggeszteni.

Magyarország nemzeti könyvtára, az Országos Széchényi Könyvtár és a hazai könyvtárakat, könyvtárosokat, információs szakembereket tömörítő országos könyvtárszakmai szervezetek az alábbi felhívást teszik közzé.

Könyvátvételi pont a százhalombattai városi könyvtárban

Néhány héttel ezelőtt a nemzeti könyvtárban végeztünk egy országos felmérést, melyben a magyarországi és a határon túli magyar könyvtárakat kérdeztük meg azzal kapcsolatban, hogy ők hogyan tudták fenntartani a kapcsolatot veletek, olvasóikkal a koronavírus-járvány kitörése óta.

Pécsi könyvtárosok már közel 2000 kölcsönzőnek készítettek össze könyvcsomagokat

A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagy az igény a pécsi olvasók körében a Csorba Győző Könyvtár Könyv(fu)tár szolgáltatására. Az intézmény a járvány első hullámában heti egy alkalommal vitte házhoz a könyveket, és a szolgáltatás hamar népszerű lett a városban.

Az esztergomi Helischer József Városi Könyvtár a járvány idején is kedveskedik a legkisebbeknek. A gyermekkönyvtárosok az óvodás korosztály számára Mese Szelencéket válogatnak össze, melyek mesekönyveket és ismeretterjesztő olvasmányokat tartalmaznak.

A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre megemlékezve minden évben január 22-én a magyar kultúra napját ünnepeljük.

Könyvek házhoz szállítása

Minden kultúrát, olvasást szerető ember értesült róla, hogy a koronavírus járvány második hulláma elleni védekezés jegyében a könyvtárak már november óta nem engedhetik be a látogatóikat az olvasói terekbe, de – ahogy arról a Könyvtárak.hu-n is tájékozódhatunk – számos intézmény kínál lehetőséget arra, hogy az olvasók az intézmény kapujában átvegyék az előre megrendelt könyvcsomagokat.

Advent 1. vasárnapjával naptár szerint is elkezdődik a karácsonyi készülődés. Ebben az időszakban hagyományosan a könyvtárak is ünnepi díszbe öltöznek. A gyerekeket a rengeteg karácsonyi könyvön kívül ilyenkor általában téli színezőkkel és kézműves programokkal várják a könyvtárosok.

Bár a könyvtárak kapui zárva vannak, a könyvtárosok kreativitásukkal, innovatív ötleteikkel és a digitális technológiák alkalmazásával megtalálják az utat olvasóikhoz.

Napjainkban egyre fontosabb a könyvtárak társadalmi szerepvállalása. A személyes jelenlét helyett domináns lett a távhasználat, a tantermen kívüli oktatás.



Kérdezd
a könyvtárost!