Könyvtárak.hu – Tudás pont neked

Könyvtári szolgáltatások az országban


Borsod-Abaúj-Zemplén Szabolcs-Szatmár-Bereg Hajdú-Bihar Békés Csongrád-Csanád Bács-Kiskun Baranya Somogy Zala Vas Győr-Moson-Sopron Komárom-Esztergom Tolna Veszprém Fejér Budapest Pest Jász-Nagykun-Szolnok Heves Nógrád




Legfrissebb híreink

2024. május 17. 10:45

2024. július 13-áig látogatható az Országos széchenyi Könyvtárban Az idő arcai című kiállítás, amely innovatív és családbarát módon mutatja be az antik és a keresztény kultúra időfelfogását: a kalendáriumok, krónikák, képeslapok és fényképek mellett gyermekek számára is kipróbálható, kézzel fogható és digitális különlegességek várják a látogatókat, akik egyéb kincsek mellett a páratlan Pannonhalmi Hóráskönyvvel és Liszt Ferenc zsebnaptárával is megismerkedhetnek.
Az egyedülálló kiállítás célja bemutatni ünnepeinket, a hétköznapokból kiemelkedő emléknapjainkat, azok évről évre való megünneplésének fontosságát. Bepillantást enged a régi korok időről alkotott elképzelésébe, és azt is felvillantja, hogy eleink hogyan fürkészték a jövőt, hogyan gondoltak a hétköznapokra és az ünnepekre.

A tárlat 2024 július 13-áig, keddtől szombatig 10 és 18 óra között tekinthető meg.

Forrás és további információ:
https://oszk.hu/kiallitasok/az-ido-arcai_240411-0713

2024. április 2. 13:30

Idén tavasszal újra vár a Tolkien-nap! A nagy múltra visszatekintő rendezvény ebben az évben egy különleges eseményt is magában foglal: a mintegy 100 kötetes Tolkien-gyűjtemény megnyitását az Országos Idegennyelvű Könyvtárban, ahová szeretettel várnak minden Tolkien-kedvelőt.
Ezt ünneplik meg a Tolkien-nap hagyományos programjával: változatos előadásokkal, workshopokkal, társasjátéksarokkal, kisebb programokkal és a hagyományos koccintással Tolkien tiszteletére. Újra megnyit a Középfölde-vásár is.

Helyszín: Országos Idegennyelvű Könyvtár (1056 Budapest, Molnár u. 11.)
Időpont: 2024. április 6., szombat 10.00–17.30

Forrás és a program további részletei: https://oszk.hu/hirek/tolkien-nap-az-orszagos-idegennyelvu-konyvtarban_240406

2024. március 18. 12:00

2024 tavaszán a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) beiratkozott olvasói számára bevezeti a CloudLibrary (magyarul Felhőkönyvtár) elnevezésű elektronikuskönyv- és hangoskönyvkölcsönző szolgáltatását. Az új szolgáltatás révén a könyvtár olvasói már nemcsak szakkönyvekhez, hanem kortárs és szórakoztató irodalomhoz, valamint bestsellerekhez is hozzájuthatnak e-könyv formában, akár otthonról, távoli eléréssel is, a nap 24 órájában. Annak érdekében, hogy az e-könyv-kölcsönzési szolgáltatást a FSZEK használóira szabottan, az igényeiket, szükségleteiket és olvasási szokásaikat figyelembe véve tudja bevezetni, 2024. február 29. és március 14. között a könyvtár honlapján kérdőív segítségével előzetes kutatást indított.
Forrás: https://www.ki.oszk.hu/hir/konyvtartudomanyi-szakkonyvtar/tavasztol-24-oraban-var-felhokonyvtar

2024. február 6. 11:00

2024. február 5-én az Országos Széchényi Könyvtár VI. emeleti kiállítótere adott otthont annak az ünnepi rendezvénynek, amelynek során a magyar–török kulturális évad keretén belül az OSZK bejelentette, hogy megkapta és a Corvina.hu honlapon mindenki számára elérhetővé tette az isztambuli Topkapi Szerájban őrzött két corvina teljes digitális másolatát, valamint publikálta báró Révay Ferenc Kelet-Mediterráneumból származó úti fényképalbumait Fotótér nevű tartalomszolgáltatásában.

Az eseményen Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatójának köszöntőjét követően beszédet mondott Hoppál Péter, a magyar–török kulturális évad kormánybiztosa, valamint C. Gülşen Karanis Ekşioğlu, Törökország nagykövete.



Kérdezd
a könyvtárost!