felnőtteknek

Az esztergomi Helischer József Városi Könyvtár a járvány idején is kedveskedik a legkisebbeknek. A gyermekkönyvtárosok az óvodás korosztály számára Mese Szelencéket válogatnak össze, melyek mesekönyveket és ismeretterjesztő olvasmányokat tartalmaznak.

A Családi hét magazin 2021. január 4-i adásának első felében Ivády Zsuzsa műsorvezető a mesepedagógiáról folytatott beszélgetést Bajzáth Máriával a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely vezetőjével, programgazdájával. A párbeszéd során főként arról volt szó, hogy a felnőttekre milyen hatással van a módszertan.

A pilisi Kármán József Városi Könyvtár és Közösségi Ház a Gubányi Károly Általános Iskolával közösen, idén 5. alkalommal szervezi meg a Baranyi Ferenc Szavalóversenyt, ezúttal a COVID-19 járvány miatt online formában.

A versenyre általános iskolások mellett, ebben az évben már középiskolások és felnőttek is jelentkezhetnek.



Kérdezd
a könyvtárost!