Hírek

Hírek

Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én Párizsban vázolta fel annak az új politikai és gazdasági együttműködésnek a kereteit, amely szerinte lehetetlenné teszi a háborút az öreg kontinens országai között. A Schuman-nyilatkozatként elhíresült kezdeményezésben a kontinens országainak szén- és acéltermelését kívánták összefogni és irányítani. Egy év múlva került sor annak a szerződésnek az aláírására, amely egy nemzetek feletti szerveződésként a mai Európai Unió alapját jelenti. 1985 óta ezen a napon, május 9-én ünnepeljük Európa napját.

Elértük a 4 milliós átoltottságot, ezáltal több szolgáltatás is elérhetővé vált a védettségi igazolvánnyal rendelkezők részére. A könyvtárak számára ez azt jelenti, hogy május 3-tól, hétfőtől az olvasók is látogathajták a belső tereket: így például helyben olvashatnak, válogathatnak a dokumentumok között és kölcsönözhetnek is.

1901. május elsején, pontosan 120 évvel ezelőtt született Szerb Antal. A Munka ünnepe árnyékában mi a Könyvtárak.hu-n erre emlékezünk. Miért fontos Szerb Antal a könyvtáraknak és a könyvtárosoknak?

A szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár a pandémiára való tekintettel idén először online hirdette meg a hagyományos városi versmondó versenyét „Együtt lenni jó” címmel.

Sorozatunk első részében már készítettünk egy gyűjtést azokról a hasznos és érdekes lehetőségekről, melyeket tavaly márciusban már működtettek, vagy a megváltozott helyzetre való tekintettel gyorsan reagálva elindítottak a könyvtárak, azért, hogy folyamatosan fenn tudják tartani veletek a kapcsolatot, illetve kielégítsék a szórakozási és kulturális igényeket.

 A New York-i Előadóművészeti Nyilvános Könyvtár

A kialakult helyzet sokak számára nehézséget jelent technikai erőforrások hiányában. Erre megoldásként hozott létre egy szolgáltatást a New York-i Előadóművészeti Nyilvános Könyvtár, mely által táncosok, színészek, zenészek, zeneszerzők és még sokan mások kaphatnak támogatást.

Korábban már többször is írtunk a mozgókönyvtárakról. Ezekből az írásokból kiderült, hogy általában autóbuszokon és teherautókon szállítják a könyveket a használóknak, de ha körülnézünk a nagyvilágban, láthatjuk, hogy a különböző földrajzi adottságokhoz igazodva számos más formája is megjelent ennek a szolgáltatásnak.

Székely Aladár felvétele

Születésnapi nyereményjátékunk 4. feladatában a magyar irodalom egyik kimagasló alakját rejtettük el maszk alá. A választásunk azonban nem véletlenül esett a címben is említett, többek által kitalált személyre. Az alábbi cikkben az ő életéről, tevékenységéről és könyvtári vonatkozásáról hoztunk nektek néhány érdekességet.

Korábbi cikkünkben már említettük, hogy az oldal 1 éves fennállása alkalmából nyereményjátékot hirdettünk Facebook oldalunkon. Az egyik kérdésre reflektálva, hoztunk nektek egy gyűjtést néhány személyről, akik valamilyen más tevékenység miatt váltak híressé, de pályafutásuk során könyvtárban is tevékenykedtek.

A Széchenyi István Egyetem könyvtára idén ünnepli tízéves jubileumát annak, hogy új, ultramodern, építészeti nívódíjjal is kitüntetett épületbe költözött.

A Könyvtárak.hu márciusban ünnepli 1 éves fennállását, s ez alkalomból szeretnénk titeket játékra invitálni Facebook oldalunkon és megmutatni nektek a könyvtárak kincseit, érdekességeit.

Korábban már többször is írtunk a mozgókönyvtárakról. A cikksorozatunk első részében virtuálisan Afrikába utaztunk, most Ázsiába és Dél-Amerikába kalandozunk, hogy bemutassunk néhány különleges mozgókönyvtárat nektek.



Kérdezd
a könyvtárost!