Korábban már többször is írtunk a mozgókönyvtárakról. Ezekből az írásokból kiderült, hogy általában autóbuszokon és teherautókon szállítják a könyveket a használóknak, de ha körülnézünk a nagyvilágban a különböző földrajzi adottságokhoz igazodva számos más formája is megjelent ennek a szolgáltatásnak. A cikksorozatunk első részében virtuálisan Afrikába utazunk, majd az ázsiai és Dél-amerikai különleges mozgókönyvtárakat mutattuk be a Könyvtárak.hu követőinek, majd hajókönyvtárakat vettük sorra. A cikksorozat utolsó írásában kötött pályás közlekedési eszközökön működtetett mozgókönyvtárakat mutatunk be először Magyarországból, majd Ázsiából.
Magyarországon a második világháborút közvetlenül követően villamoskönyvtárakkal pótolták a hiányzó városi fiókokat. Az első kettőt 1945. július 16-án és 23-án indították el, a Béke tér és a Bosnyák tér, illetve a kőbányai Liget tér és Kispest között. A két könyvtárrá alakított villamos az ötvenes évekig szolgálta a fővárosi könyvtárhasználókat. Járművenként körülbelül 3000 kötet elhelyezésére volt lehetőség, a szolgáltatás pedig nagyjából 1000-1000 olvasót vonzott évente. A villamoskönyvtárakra a lebombázott fiókkönyvtárak újjáépítését követően nem volt szükség, ezért szüntették meg a szolgáltatást. A budapesti villamoskönyvtár mindenesetre hűen példázza a szolgáltatási forma rugalmas voltát, a kényszerítő körülményekhez való igazodás képességét.
A budapesti villamoskönyvtár (Forrás: villamosok.hu)
Bangkokban hajléktalan gyerekek számára rendeztek be egy vonatot könyvtárnak. Ebben a projektben a közlekedési eszköz nem arra szolgál, amire a többi esetben: a dokumentumok szállítására, hanem elsősorban olvasóteremként. A vasúti rendőrség és a könyvtár közös projektje az utcára került gyerekeket úgy próbálja távol tartani a bűnözéstől, hogy vonzó tevékenységeket kínál a számukra. A három kocsiból álló szerelvény egy oldalsó vágányon áll, egy rendőrőrs tőszomszédságában. Az első kocsiban van a könyvtár, a másikban tanterem, a harmadikban lehet számítógépet használni és zenét hallgatni. A nyomornegyedek lakói és a hajléktalanok számára a mozgókönyvtár jelenti a kitörési lehetőséget, a tanuláson keresztül az utat a normális élethez.