21 napos otthoni olvasáskihívás

21 napos otthoni olvasáskihívás

2020. március 31. 13:45

Egy szokás kialakuláshoz több hétnyi rendszeres ismétlésre van szükség, amíg be nem épül a mindennapi tevékenységek közé. A kényszerű otthonlétet – túllendülve az első sokkon – érdemes a javunkra fordítani, és belekezdeni egy, a gyerekekkel közös játékos kalandba, ami az egyforma napokat is strukturálja. A digitális oktatás és az ajándék gigabájtok bűvöletében hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy mekkora ereje van az offline élményeknek, például a mindennapi mesélésnek.

A Bookr Kids és a Magyar Olvasástársaság (HUNRA) közös szakmai együttműködésének köszönhetően jelent meg tavaly novemberben az Így mesélj, hogy olvasson! című könyv, amely 12 témában ad ötleteket és könyvajánlókat a szülőknek, pedagógusoknak. A kiadványban helyet kapott egy 21 napos kihívás is, amely arra ösztönzi a felnőtteket, hogy három héten át változatos módokon vezessék be a gyerekeket a könyvek világába.

Ezt a 21 napos kihívást igazították most a szakértők a szükséghelyzethez és ajánlanak 21 olyan könyves tevékenységet, amit a családok a négy fal között is meg tudnak tenni. Napi 15 perc mesélés, közös beszélgetés, könyves játék sokat segít abban, hogy olvasóvá váljon a gyermekünk, ráadásul mindez egy pillanatra elfeledteti a bezártságot is. Reméljük, minél többen belevágnak a kihívásba, mert olvasni mindig jó!

Képgaléria: 

A 21 NAPOS KIHÍVÁS LETÖLTHETŐ NYOMTATÁSHOZ, MAGASABB MINŐSÉGBEN

Írta: Pompor Zoltán, az Így mesélj, hogy olvasson! című könyv szerkesztője



Kérdezd
a könyvtárost!