Tujaszörny és nyírfakobold

Habók, a pici nyírfakobold egy csípős, ködös estén hazafelé tart az erdőben, és képzeletben már a pihe-puha odújára és a meleg almaborra hangolódik, amikor nagy sírás-rívásra figyel fel. A hangok a közelből jönnek, és olyan keservesek, hogy muszáj megnéznie, hogy ki az, aki segítségre szorul. Így találkozik Tutuval, a kis termetű tujaszörnnyel, akinek szárazság miatt el kellett hagynia a díszkertet, ahol eddig élt. Mivel a nyírfakoboldok segítenek egymásnak… és néha másoknak is, Habók elhatározza, hogy aznap estére meghívja magához. Másnap reggel, miközben vizet és élelmet keresnek Tutunak, egy véletlen folytán megsemmisülnek a koboldok vízgyűjtői és kútjai. Habók töredelmesen bevallja népe vezetőjének, Ummának, hogy a tujaszörny ette meg azokat, de nem rossz szándékból tette, és hogy ne kelljen Tutut megbüntetni és elzavarni, egy remek ötlettel áll elő…
Vajon otthonra találhat egy tujaszörny a nyírfakoboldok között? Fedezd fel Habókkal és Tutuval az erdőt, és ismerj meg egy különleges, szívmelengető barátságot!

„– Tutu! Mit csinálsz?! – kiáltott rá kétségbeesetten Habók. 
– Rendet! – felelt a tujaszörny kihúzva a fejét az odúból. – Te mondod volt, hogy éktelen kuppantyú van a lakodban. És igaz volt neked! Itt volt koszmocsok. 
– De az iszalag… a pitypang… – hebegte Habók. 
– Phííí – fintorodott el a tujaszörny. – Iszalag penészes, puha pitypangba beléesett a moly! Ki vele! Nem dob volt ki én semmit, csak rendet rak volt. Koszosság, büdösség vala. És rettentő kuppantyú!”