Magyarország

Balázs Béla 1884. augusztus 4-én született Szegeden. A szegedi Somogyi könyvtár a filmesztéta életrajzát és életművét mutatja be hét tablón keresztül. 

"... a virágzásnak mellőzhetetlen föltétele" - Emlékek a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara múltjából című kiállítással a szegedi Somogyi Könyvtár a szervezet kezdeti időszakának, alapításának állít emléket. A 2010-ben megvalósított kiállítás anyagából készült digitális tartalom. 

„Lángelme volt. És annyi nyoma sem maradt a köztudatban, mint egy faggyúgyertyának” -írta róla Móra Ferenc. Vedres Istvánt, a mérnököt, a gazdát és az írót mutatja be a szegedi Somogyi könyvtár virtuális kiállítása.

A Pest Megyei Hírlap 1957. május 1-én indult, a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács napilapjaként. A lap főként megyei témákkal, kérdésekkel és aktualitásokkal foglalkozott, és mind belső tartalmában, mind külső megjelenésében is színvonalas megjelenésre törekedett.

Az 1947. szeptember 28-án megjelent Nógrádi Újság minden számával a munkásparaszt szövetséget erősítette. Vezércikkében az akkori választás eredményéről ír, Üdvözöljük az új kormányt címmel.

A Balassi Bálint Megyei Könyvtár Digitális fotótárában a könyvtár helyismereti gyűjteményében fellelhető fotók, képeslapok digitalizált változatát böngészhetik. Számos régi salgótarjáni és Nógrád megyei fénykép, kortörténeti dokumentum érhető el ezen az oldalon.

A Digitális Könyvtárban a Balassi Bálint Megyei Könyvtár gyűjteményében meglévő, helytörténeti értékkel bíró, egyedi dokumentumok digitalizált formáját tették közzé. A cél ezen dokumentumok állományvédelmi szempontból történő archiválása, legszélesebb körben hozzáférhetővé tétele a kutatás, az oktatás, valamint a tudományos tevékenység számára.

A Balassi Bálint Megyei és Városi Könyvtár oldalán tekinthető meg a Palócföld - irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat régebbi számainak digitalizált formája. Az egyes számok pdf formátumban érhetők el. Az archívum folyamatos feltöltés alatt áll. Látogasson vissza rendszeresen!

Helytörténeti kincseink megismerését, elektronikusan hozzáférhetővé tett helyismereti művek népszerűsítését szolgáló honlapunk létrehozását, valamint az ehhez kapcsolódó oktatást támogató programunk kimunkálását, gyakorlatban való kipróbálását, s egyik eredményeként, egy szemelvénygyűjtemény létrehozását a TÁMOP-3.2.4/08/1-2009-0022 „Tudásdepó-Expressz” – A könyvtári hálózat nem formális és inf

A TÁMOP-3.2.4/08/1-2009-0022 „Tudásdepó-Expressz” – A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében – Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés nevű pályázat elnyerésével az Eszterházy Károly Főiskola vezetésével működő konzorcium megvalósítja az Oktatást és

Az Észak-Magyarországi Digitális Könyvtár a TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0027 sz. „Digitális átállás az oktatásban" című pályázat keretein belül valósult meg. ("Könyvtárak a humánteljesítmény támogatásban és a helyi kulturális örökség terjesztésében" pillér). Változatos területeken született művek digitalizált változata érhető el ezen a felületen az 1700-as és az 1800-as évekből.



Kérdezd
a könyvtárost!