Magyar nyelv

Olyan régi nyomtatványokat tesz elektronikus formában elérhetővé, mint Thuróczy János Chronica Hungarorum című művének 1488-as brünni kiadása, de megtalálható benne az Europeana Travel projekt keretében digitalizált, magyar utazók tollából született útleírások gyűjteménye is.

A folyóiratok digitális gyűjteménye három nagy részből áll: a debreceni, a régi magyar és az egyetemi folyóiratok gyűjteményeiből. Olyan értékes folyóiratokat tartalmaz, mint a Kelet Népe vagy a Debreczeni Képes Kalendárium, a Magyar Museum és az Orpheus.

„Lángelme volt. És annyi nyoma sem maradt a köztudatban, mint egy faggyúgyertyának” -írta róla Móra Ferenc. Vedres Istvánt, a mérnököt, a gazdát és az írót mutatja be a szegedi Somogyi könyvtár virtuális kiállítása.

A TÁMOP-3.2.4/08/1-2009-0022 „Tudásdepó-Expressz” – A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében – Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés nevű pályázat elnyerésével az Eszterházy Károly Főiskola vezetésével működő konzorcium megvalósítja az Oktatást és

Az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye minden sematizmusát, névtárát digitalizálta, melyek 1970 előtt jelentek meg. A sematizmusok digitális tárával az egyházmegye történetéhez, múltjához kapcsolódó egyháztörténeti kutatásokat kívánják támogatni és segíteni.

Az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár állománya jelentős mennyiségű aprónyomtatvánnyal, köztük gyászjelentéssel rendelkezik. A főként hagyatékokból, legnagyobb számban Majer István (1813-1893) gyűjteményéből bekerült gyászlapokat bocsátják a kutatók rendelkezésére. A gyűjtemény nem lezárt egység, jelenleg is gyarapszik, digitalizálása, az oldal gyarapítása folyamatosan történik.

A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményében található Vörösmarty-kéziratokról és tárgyi emlékekről készült virtuális kiállítás. 

Rövid meséket és meserészleteket hallgathatnak meg a gyerekek, majd egy online feladatlapot tölthetnek ki, amiben a mesékhez kapcsolódó kérdések várnak rájuk.

 A Szózat történetéről, hatásáról, nemzeti kultúránkban elfoglalt helyéről irodalomtörténészek által összeállított kiállítás virtuális anyaga. Nem csupán a verset és a keletkezéséről szóló legfontosabb tudnivalókat mutatja be számos fényképpel illusztrálva, hanem Vörösmarty kevéssé ismert nyelvtudósi pályájának állomásait és a költő Deák Ferenccel folytatott humoros levelezését is.

Madách Imre életművét és Az ember tragédiáját mutatja be az MTA Könyvtár és Információs Központ háromnyelvű honlapja.

Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont által összeállított linkgyűjtemény, amelynek a célja, hogy támogassa a pedagógusokat és a diákokat a tantermen kívüli tanulásban. A felületen elektronikus dokumentumok, tankönyvek mellett online tananyagok, webináriumok és tantárgyspecifikus gyűjtemények is találhatók.



Kérdezd
a könyvtárost!