Online tananyag

Az Egyetem Szegeden a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) történetével foglalkozó, 2021-ben készült digitális kiállítás. A tartalom egy újsághoz hasonlóan számok és mellékletek szerint van rendezve.

A weboldal három szegedi kutatási iskola: a matematikai, az orvostudományi (azon belül a belgyógyászati és a sebészeti klinika), valamint a szegedi magyar őstörténetet kutató munkaközösségen keresztül mutatja be, hogy a kutatók hogyan szerveződnek tudományos hálózatba, hogyan öröklődik tudásuk, és épülnek egymásra teljesítményeik.

Klebelsberg azon 20. századi magyar államférfiak közé tartozik, akiknek élete és munkássága jól dokumentált, rengeteg nyomtatott és digitális forrás áll az utókor rendelkezésére, s akinek személyisége és kora ugyan árnyalt megítélést kíván, ám akinek intézményesült nyomai és szellemi hagyatéka megkerülhetetlenek.

A Ne parázz! MAGYARázz! A Pegazus online kisfilmsorozata fiataloknak Posonyi Takács László, a Győri Nemzeti Színház művészének előadásában. Elsősorban érettségizőknek készült, de mindenkinek ajánljuk, aki szeretne közelebbről megismerkedni egy-egy irodalmi művel – rendhagyó módon és rövid idő alatt.

Rövid meséket és meserészleteket hallgathatnak meg a gyerekek, majd egy online feladatlapot tölthetnek ki, amiben a mesékhez kapcsolódó kérdések várnak rájuk.

A kortárs magyar gyermekirodalom képviselőivel készült interjú-sorozat.

 A Szózat történetéről, hatásáról, nemzeti kultúránkban elfoglalt helyéről irodalomtörténészek által összeállított kiállítás virtuális anyaga. Nem csupán a verset és a keletkezéséről szóló legfontosabb tudnivalókat mutatja be számos fényképpel illusztrálva, hanem Vörösmarty kevéssé ismert nyelvtudósi pályájának állomásait és a költő Deák Ferenccel folytatott humoros levelezését is.

Az Akadémiai Könyvtár Radnóti Miklós hagyatékából készített virtuális kiállítása hasznos forrásanyagot kínál: a honlapon eredeti kéziratokról és a költő tárgyairól készült fotók találhatók hiteles szöveges információkkal kiegészítve.

Madách Imre életművét és Az ember tragédiáját mutatja be az MTA Könyvtár és Információs Központ háromnyelvű honlapja.

Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont által összeállított linkgyűjtemény, amelynek a célja, hogy támogassa a pedagógusokat és a diákokat a tantermen kívüli tanulásban. A felületen elektronikus dokumentumok, tankönyvek mellett online tananyagok, webináriumok és tantárgyspecifikus gyűjtemények is találhatók.

Informatikai témájú e-learning kurzusok (szövegszerkesztés, táblázatkezelés, prezentációkészítés, felhőalapú tárolás és okoseszközök használata), tananyagok a szegedi Somogyi könyvtárból.

A Web Iskolai Könyvtár egy több mint 4000 tételt tartalmazó virtuális gyűjtemény. A közoktatásban az iskolai könyvtárak gyűjteményét és szolgáltatását bővíti. A képzést és a tanulást támogató magyar nyelvű, referensz internetes források adatbázisa, mely felhasználható az iskolai oktató-nevelő munka során.



Kérdezd
a könyvtárost!