Erkel Ferenc honlap

Ez a funkció csak bejelentkezett felhasználóknak érhető el.

Bejelentkezés

Erkel Ferenc honlap

Erkel Ferenc a magyar zenei romantika egyik legnagyobb mestere volt, aki nemcsak zeneszerzőként, hanem közéleti emberként is hatalmas feladatot vállalt magára. Magyar történeti tárgyú operáival egy hiányzó zenés történeti „eposz” nagyszabású fejezeteit hívta életre. Kölcsey Ferenc Hymnus című költeményének megzenésítésével a reformkori magyarság legbensőbb hangján szólalt meg. Zongoraművészként és a Nemzeti Színház, majd a Filharmóniai Társaság karnagyaként az európai rangú magyar hangverseny- és operaélet egyik megteremtője, az Országos Daláregyesület élén pedig a kiegyezés utáni hazai kóruskultúra tevékeny előmozdítója volt. Idős korában sem pihent. 65 évesen lett a Zeneakadémia igazgatója, s ebben a minőségében számos utódot, muzsikust nevelt.

A 2010-es évben, Erkel Ferenc születésének kétszázadik évfordulóján, muzsikuskörökben is több szó esett a 19. századi magyar zene- és művelődéstörténet meghatározó alakjáról, mint a „hétköznapokon”. Erkel életművének szentelt honlapunk "Kutatószoba" részének megindításával nem kisebb célt tűztünk magunk elé, mint hogy az Országos Széchényi Könyvtár különböző gyűjteményeiben őrzött dokumentumok mennél szélesebb körben való megismertetésével ezt a megélénkült érdeklődést kiszolgáljuk és egyszersmind fenntartsuk a bicentenárium elmúlta után is.



Kérdezd
a könyvtárost!