Bömbi

Vajon a folyton-folyvást változó mai világunkban léteznek olyan dolgok, témák melyekre azt mondhatjuk: „örökzöldek”. Olyanok, amik húsz-harminc, esetleg ötven év elteltével is ugyanazt az élményt nyújtják töretlenül, mint keletkezésük idején. Vajon a gyerekek lelki világában is élnek ilyen dolgok? Talán, ha az alábbi két kérdést feltesszük, választ ad kérdésünkre. Melyik az gyerek, aki ne ugrana fel örömében, ha kiderül, hogy a hétvégi családi programot alkalmasint az állatkert meglátogatása jelenti? Na és melyik az a gyerek, aki ne szeretne mesét hallgatni? Este lefekvés előtt figyelve mesekönyvet olvasó szüleik szavára? Ha ezt a kettőt egybevetjük, vajon abból mi sülhet ki? „Habent sua fata libelli”. Minden könyvnek megvan a maga sorsa. Igaz ez a megállapítás a nagy „rímhányó” állatmeseíró, Romhányi József rímekbe szedett, több kiadást megélt meséjére is, mely először 1967-ben jelent meg. A történetben az állatgyerekek vezére Bömbi, a büszke kisoroszlán komoly galibába keveredik egy, az állatpajtások rovására sok csínyt elkövető óvodás kisfiúval, Mikivel. Végül hosszas csetepaték és csínyek után Bömbi számára kiderül, hogy Miki nagyon bátor fiú és mégiscsak jó szíve van. A „hetyke óvodás” végül az állatokkal megbékélve és megbarátkozva távozik az állatkertből Jumbó, az elefánt ormánya segítségével, hiszen jóval záróra utánig elhúzódtak az események. De a barátság megmaradt közte és az állatkert ifjú lakói között. A mesét Tankó Béla gyermekszem számára kedves (és értük aggódó szüleik számára ízlésesnek és szépnek mondható) rajzai teszik még vonzóbbá.