Hírek

Hírek

A Humántudományi Tanulmányok és Cikkek Adatbázisa, valamint a Magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshető adatbázisa egyaránt fontos információs forrásai a magyar könyvtáraknak. A Magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshető adatbázisa MATARKA a Miskolci Egyetem, Könyvtár, Levéltár és Múzeum által 2002 óta fejlesztett és működtetett adatbázis, amely a hazai tudományos és szakmai folyóiratok tartalomjegyzékeit dolgozza fel kereshető formában, könyvtárak, szerkesztőségek és magánszemélyek együttműködésével.

Gyerekek

Az egészségügyi veszélyhelyzetben eltöltött hetek múlásával sokaknak egyre jobban hiányoznak könyvtárának megszokott szolgáltatásai. Ahogy cikkünk első részében arról már hírt adtunk, szerencsére a könyvtárosok nem tétlenkednek. Keresik azokat a lehetőségeket, amelyekkel a megváltozott körülmények között is elérhetik olvasóikat. És szerencsére meg is találják.

Az online tudástár megalkotását a jelenlegi nehéz időszak hívta életre: az óvodapedagógusok és az óvodások személyes kontaktus nélkül kénytelenek eltölteni az óvodai élet hétköznapjait.

 

Az óvodák bezártak, de az óvónők napi munkája nem szűnt meg.
E-mail-ben vagy a közösségi oldalakon kialakított szülői csoportokban próbálnak tematikákat, feladatsorokat, az otthoni létet támogató feladatlapokat összeállítani és a családok számára elérhetővé tenni. 

 

A nemzeti könyvtárak eredete a 18. századra nyúlik vissza, a francia Bibliotéque Nationale és a British Library alapításának időszakába. Ezen intézmények a polgárosodó társadalom és a fejlődő tudományos élet mentén létrehozott tudományos nagykönyvtárak voltak enciklopédikus gyűjteménnyel. A nemzeti könyvtárak mai fogalma és feladatrendszere az 1950-60-as években alakult ki.

Az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program - EISZ egy konzorcium, amelynek feladata a magyar felsőoktatási és kutatóintézmények számára koordinálni és biztosítani az online adatbázisok elérhetőségét.

Az Arcanum Adatbázis Kft. és a magyar könyvtárak, múzeumok és levéltárak együttműködésében nem mindennapi digitális szolgáltatással gazdagodott a hazai közgyűjteményi szféra a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával végzett közgyűjteményi digitalizálások közzétételének céljával.

Sorozatunk előző részében említettük, hogy a 19. században kialakult a közkönyvtárak – a public library – eszménye, amelyek mára – hála a nemzetközi könyvtárszakmai szervezeteknek – világszerte standarddá váltak. A közkönyvtár, ahogy az elnevezés is mutatja a teljes lakosságot szólítja meg kortól, nemtől, nemi identitástól, világnézettől függetlenül.

Egy szokás kialakuláshoz több hétnyi rendszeres ismétlésre van szükség, amíg be nem épül a mindennapi tevékenységek közé. A kényszerű otthonlétet – túllendülve az első sokkon – érdemes a javunkra fordítani, és belekezdeni egy, a gyerekekkel közös játékos kalandba, ami az egyforma napokat is strukturálja. A digitális oktatás és az ajándék gigabájtok bűvöletében hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy mekkora ereje van az offline élményeknek, például a mindennapi mesélésnek.

A MaNDA adatbázisa a magyarországi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, valamint kulturális és oktatási intézményeinek, az Országos Kulturális Digitalizációs Közfoglalkoztatású Programban digitalizált kulturális javait teszi közzé.

Most, amikor szem előtt tartva a járványügyi ajánlásokat, sok millióan kényszerülünk otthonunk falai közé, felértékelődtek a megszokott, hétköznapi tevékenységeink. Ahogy nem járhatunk színházba, fodrászhoz vagy uszodába, úgy nem mehetünk el a könyvtárunkba sem, hogy kikölcsönözzünk valami jó kis olvasnivalót, tanuljunk, vagy az ismerőseinkkel találkozzunk. A könyvtárosok pontosan tudják, hogy ebben a rendkívüli helyzetben mennyire fontos, hogy használóik információs igényeit továbbra is kiszolgálják.

A Digitális Képarchívum (DKA) a harmadik elektronikus gyűjtemény az Országos Széchényi Könyvtár és a MEK Egyesület együttműködésében a könyveket gyűjtő Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) és az időszaki kiadványokat nyilvántartó Elektronikus Periodika Archívum (EPA) mellett.

Hogyan segítenek neked a könyvtárak a koronavírus idején?

Bár a könyvtárak kapui átmenetileg bezártak a nyilvánosság előtt, a könyvtárosok azonban ilyenkor is dolgoznak, és a rendelkezésre álló eszközeikkel, kreativitásukkal azon igyekeznek, hogy minél inkább megkönnyítsék használóik alaposan felfordult életét.



Kérdezd
a könyvtárost!