Téli mese

Ez a funkció csak bejelentkezett felhasználóknak érhető el.

Bejelentkezés

Téli mese

Kiadó: 
Kiadás éve: 
2010
Oldalszám: 
67 p.
Méret: 
24 cm
Illusztráció: 

Sarkcsillag város lakói nagy izgalommal készülnek a Hóünnepre, ahová ez alkalommal Hóapó is hivatalos. A polgármester azonban nagy gondban van, mert Baten Kaitos, az Északnyugati Erdők réme hosszú ideje rettegésben tartja a várost. Az ellene tett óvintézkedések rendkívüli módon akadályozzák a Hóapó méltó fogadtatásához szükséges előkészületeket, ugyanakkor feloldani sem merik azokat, hiszen az uralkodó, Aldebaran király retteg a gonosztevőtől. A királykisasszony és a főminiszter segítségével végül mégis sikerül megoldást találni, és az már nem az ő hibájuk, hogy Hóapó nem a szokásos módon érkezik meg a városukba, így a fogadása sem sikerül úgy, ahogyan eltervezték… A történet természetesen jól végződik, az ünnepségen végül mindenki remekül érzi magát, a gyerekek megkapják a csokoládéjukat, és Hóapó is elutazhat pihenni az Örözöld Fenyők Napsütötte Szigetére… Faltisz Alexandra csodaszép, részletgazdag, színes rajzaiban gyönyörködhetnek a gyerekek, és a már olvasni tudóknak külön érdekesség, hogy a korántsem szokványos elhelyezésű szövegeket is színes lapokra nyomták, a tördelés változatos, a betűk mérete, színe lapról-lapra más és más.



Kérdezd
a könyvtárost!