Rozi az égen

Rozi az égen

Kiadás éve: 
2010
Oldalszám: 
86 p.
Méret: 
26 cm
Illusztrátor: 
Illusztráció: 

A kivitelezésében és tartalmában egyaránt igényes és a mai gyermekekhez közelálló kötet főhőse, Rozi hatodik születésnapja elveszett, legalábbis a kislány ezt feltételezi, mert szülei ezúttal megfeledkeztek a jeles napról. Útnak indul hát, hogy megkeresse. Egy lufiba kapaszkodva – Cica társaságában – bejárja a csillagos eget, ahol megismerkedik a csillagjegyekkel, az azokhoz tartozó tulajdonságokkal, és sok-sok mindent tanul. Kalandos útja során találkozik a Nyilas nevű kentaurlánnyal, az űrürgét öntő kékruhás hölggyel, a lovag Kossal, valamint a bikalovaggal, akiről aztán kiderül, hogy valójában lány. Utóbbi szerelmes a szép Kosba, de közben nagy rajongója a sztár Szupernóvának is, aki csak igen ritkán koncertezik az ő vidékükön. Aztán előkerül a vaksi Rák, az Ikernagyik, valamint az unatkozó koronás Oroszlán is. Az utóbbi lakomára hívja Rozit, de aztán a fenséges úr úgy érzi, a kislány megsértette őt, ezért vádat emelnek ellene. Dr. Virgó, az ügyész vádpontjai többek között az alábbiakat tartalmazzák: Rozi nem szokott fogat mosni; csámcsog; módszeresen bosszantja a szüleit. Ezután napsugarak röpítik a kislányt Libra bírónőhöz, akit éppen egy kifeszített kötélen egyensúlyozva találnak. A bírónő ugyan nem találja bűnösnek a vádlottat, a dühös Oroszlán azonban nem nyugszik ebbe bele, és a Skorpió képébe veti Rozit. Itt mégis minden szerencsésen alakul, Skorpió nem is olyan félelmetes, mint amilyennek először tűnt, és remekül elbeszélgetnek Rozival, aki maga is skorpió jegyű. A kislány hullócsillagstoppal ér végül haza, és természetesen az is kiderül, hogy a szülei egyáltalán nem feledkeztek meg a születésnapjáról, a tortáról és az ajándékról sem. Mozgalmas, szellemes, humort sem nélkülöző, kedves történet, igényesen, de a mai gyerekek világához közelálló nyelvezettel elbeszélve. A színes, mozgalmas rajzok remekül illeszkednek az igazán eredeti kortárs mesekönyv hangulatához, amely jó szívvel ajánlható a 6-8 éves gyerekeknek.



Kérdezd
a könyvtárost!