Finy Petra (1978-)

Szegedi Katalin színes illusztrációi kísérik az igényes kivitelezésű kötetet, amely több mint harminc, a mítoszok világát idéző, rövid történetet tartalmaz. Finy Petra az egyes földrészek ősmeséit írta meg, melyekben istenek, tündérek, varázslók, állatok is feltűnnek.

Finy Petra meséjének főszereplője kicsi Kovács Áron ötéves korában szemüveget kap, aminek köszönhetően rengeteg újdonságot, izgalmas átváltozást él meg környezetében: a piros, pörgős gördeszkájából Ferrari, az Erzsébet hídból dinoszaurusz csontváz, a Lánchíd alagút bejáratából egy óriás szája lesz.

Finy Petra 4-7 éves gyerekeknek készült, az óvodás korúak egy-egy jellemző problémáját (rossz alvás, rossz evés) feldolgozó sorozatának (Lámpalány meséi, Bögre úr meséi) legújabb tagja a rosszalkodás, a csínytevés kérdését járja körül.

A kedves, színpompás rajzokkal illusztrált kötet hat mesét tartalmaz, méghozzá olyanokat, amelyek nehezen elalvó gyerekeknek szólnak. A főhős, Rufusz Rafael egy négy és fél éves, vörös hajú kisfiú, aki hol ezért, hol azért nem tud esténként elaludni.

Finy Petra különleges, a fantasy világát életre keltő meséjében szinte „megmozdulnak” az általa megrajzolt különös lények. A címszereplő, Azurro a felhők közt lebegő Prizmapoliszból indul varázsföld körüli útjára.

A kortárs írók (Nádori Lídia, Berg Judit, Kocsis Péter, Lackfi János, Lőrincz Judit Lívia, Czigány Zoltán, Finy Petra, Kiss Ottó stb.) tollából született mesék a kisfiúk többségének legkedvesebb játékát, a kocsit helyezik történetük középpontjába, amelyek - akár a szovjet autógyártás legendás darabjáról, a család életét végigkísérő Zápor Jóskáról, akár a Vakond híres-nevezetes kisutójáról, vagy



Kérdezd
a könyvtárost!