lányoknak

Bronte Jane Eyre című regénye ifjúsági változatának, A lowoodi árvának címszereplője miután tanítói oklevelet szerez, egy gazdag birtokos, Rochester házában lesz nevelőnő. A ház ura és a fiatal lány között szerelem szövődik, ám boldogságukat beárnyékolja, hogy Rochester már nős, nem hagyhatja sorsára a házasságuk során megőrült, beteg feleségét.

A regény főhőse, a 29 éves Valancy Stirling özvegy édesanyjával és kuzinjával éli szigorú szabályok által meghatározott, unalmas életét. A szürke hétköznapokból az ábrándok világába menekül, méghozzá képzeletbeli spanyol otthonába, a Kék Kastély falai közé. Ott végre megfeledkezhet egyhangú életéről, semmitmondó külsejéről, magányáról, vénlányságáról.

Homonnai Julcsi számára egy újabb tanév kezdődik el a kapornaki sportiskolában, ahová annak idején azért kérte a felvételét, mert szenvedélyesen szeret kosárlabdázni.

A kamaszlány, Illés Bori a főszereplője a történetnek. Kortársaihoz hasonlóan éli életét, mígnem egy napon minden megváltozik. Édesanyja balesete és egy fájdalmas csalódás döbbentik rá arra, hogy a gondtalan gyermekéveknek vége. A címbéli, várva-várt Születésnapon már egy lelkében nagylánnyá érett ünnepeltet köszönt a család.

A történet címszereplője, Polly Milton, a jól nevelt vidéki kislány látogatóba érkezik városi barátnőjéhez, Fannyhoz. Kezdetben csak ámul-bámul az ottani divaton, a korabeli lányok (az 1800-as évek Amerikájában vagyunk) társasági csevegésén, a hivalkodó cicomán, a színházi előadás harsány ragyogásán. Jó ízlése mind ez ellen hamar tiltakozni kezd.

A történetbeli amerikai kollégium ifjú hölgyeknek, huszonéves hajadonoknak ad otthont, s képzi őket különféle tudományokra, de a golf, a táncmulatságok, a színielőadások - no meg a tavaszi, a nyári és a karácsonyi szünetek - enyhítik a stúdiumok komolyságát. Patty Wyatt, a címszereplő a végzősök osztályába, a negyedikbe jár.

Az amerikai író - saját rajzaival illusztrált - két, levélregény formában megírt ifjúsági művét tartalmazza a kötet. A Nyakigláb Apó című történet hősnője az árvaházban nevelkedő Judy Abbott, akire felfigyel valaki, s a kitűnő szellemi képességekkel rendelkező, szorgalmas kislányt - tanulmányai költségét fedezve - kollégiumba küldi.

Julie Hearn regényének története az 1600-as évek közepén játszódik Anglia egyik apró falucskájában. Főszereplője, a falu öreg javasasszonyának unokája, a természet védelme alatt áló „májusgyermek”, a 12 éves Nell, akire nagyanyjához hasonlóan a gyógyítás, az életadás feladata vár.

Nagy Gábor főorvos rendelés közben szívrohamot kap és meghal. Utolsó fél mondata -"Mondják meg Zsófikának" - tizenegy éves kislányának szólt. Zsófi mindenáron meg akarja tudni a mondat másik felét is. A kislány senkinek sem árulja el titkát, mert úgy látja, hogy nem értik meg.

Lufi kamaszodik. Legalábbis a környezetében élők állandóan ezt mondogatják, bármit is tesz. Pedig Lufi csupán egy kis odafigyelésre vágyik, hiszen mióta az ikerpár megszületett, szülei sokkal kevesebb időt tudnak rászánni. Példának okáért, megfeledkezve Lufi tizenkettedik születésnapjáról, éppen a nevezetes napon készülnek elutazni egy kis kikapcsolódásra.

A kacagtató, fordulatos történet főszereplője a hatodik osztályos Laura, aki a kirakódóvásáron beszerzett új sapkájának köszönhetően az osztály figyelmének középpontjába kerül. A sapka ellenzője fölött ezüst betűkkel ugyanis a Malacvár szó áll, és ez a titokzatos felirat egy titkos klub alapítására ösztönzi őt.

A tizenhárom éves Homonnai Julcsi szenvedélye a kosárlabda, ennek okán – bizonyítva szüleinek önállóságát - beiratkozik a kapornaki sportiskolába és beköltözik az iskola kollégiumába.



Kérdezd
a könyvtárost!