tréfás vers

Zelk Zoltán gyermeklírájából válogatott több mint egy tucat verset Steiner Ágota. A meséskönyvet lapozgató gyerekek Füzesi Zsuzsa rajzai segítségével ismerkedve gyönyörködhetnek Az okos tücsök, a Madáriskola, a Három róka meséjében. Némelyik verset megzenésítették, így a gyerekek körében Halász Judit előadásában is népszerűvé válhatott a címadó vers.

Kortárs költőnk gyakorló apuka maga is, amint ez a mondókákat olvasva rögtön egyértelművé válik az olvasó számára. A kisbabás családok különféle élethelyzeteinek megjelenítése rendkívül érzékletes, ugyanakkor szellemes, és valóban korszerű, ahogyan azt az alcím jelzi. Napjainkat képezi le, korunk gyermekeinek és szüleiknek szól, korunk nyelvén. A szellemes szövegek rendkívül szórakoztatóak.

Kortárs költőnk újabb apai élményeit szedte rímbe. A formai kivitelezésében, szerkezeti felépítésében az előző kötethez (Akinek a lába hatos) hasonlító könyvecskében találunk Mászogatót (a korábbról megszokott használati utasítással együtt: „ezt minden hájjal megkent kisbabáknak kell mondogatni, utánuk szaladgálva”): „… Nem mászom el Rédéig, csak a papa gépéig.

A kötet összeállítója Kis Éva, nyugalmazott óvónő szakmai szeretetét, hozzáértését bizonyítja a színvonalas válogatás, amelyben az évszakokhoz kapcsolódóan (Tavaszi mesék, Nyári mesék, Őszi mesék, Téli mesék) a magyar és világirodalmi mesék legkedveltebb darabjai föllelhetők.

A jeles költő és ismert közíró nyelvészet iránti vonzalma köztudomású, amit egyfelől históriai-nyelvtörténeti érdeklődése motivál, másfelől a költészet anyagának, anyanyelvünknek tüzetes, elmélyült ismerete magyaráz. E kötetének valamennyi verse kivétel nélkül mindmegannyi nyelvi bravúr, fonetikai játék.

A „Rímhányó” Romhányi egyedülállóan szellemes állatversein több generáció nőtt fel.

Lackfi János huszonöt verset „tálal” az ovisoknak a jellegzetes menzamenüből Megyeri Annamária kedves, mozgalmas, színpompás illusztrációival körítve.

„Van egy kutyánk, Bábolna, nincsen neki iPhone-ja...

„Van egy kutyánk, Bábolna, nincsen neki iPhone-ja...

Lovász Andrea szerkesztette a legkisebbeknek szóló, formailag és tartalmilag egyaránt sokszínű kötetet, amelyben a népköltészet mellett klasszikus és kortárs szerzők egyaránt helyet kaptak. Többek között Ágh István, Bartos Erika, Csoóri Sándor, Garaczi László, Gazdag Erzsi, Kányádi Sándor, Lackfi János, Nemes Nagy Ágnes, Nyulász Péter, Szabó Lőrinc, Szabó T.

A Rutkai Bori Banda gyerekeknek szóló dalait tartalmazó, CD-melléklettel ellátott kötetben Rutkai Bori saját meleg tónusú, mozgalmas, vidám, színpompás illusztrációi kísérik a szellemes szövegeket.

A Rutkai Bori Banda gyerekeknek szóló dalait tartalmazó, CD-melléklettel ellátott kötetben Rutkai Bori saját meleg tónusú, vidám, tarkabarka illusztrációi kísérik a szövegeket. A versekkel bejárhatjuk a világot, Afrikát és Ázsiát, sőt, az Ég mesetájait is.



Kérdezd
a könyvtárost!