gyerekvers

Könnyen tanulható, dallamos-rímes versek, versben elbeszélt történetek, különleges, emberi tulajdonságokkal rendelkező állathősökről szóló mesék, kedves, mulatságos figurák alakja köré szőtt elbeszélések alkotják a tartalmában küllemében egyaránt színvonalas kötet anyagát.

Az eddig inkább felnőtteket megszólító, József Attila-díjas költő gyerekverseit olvashatjuk ebben a színes rajzokkal kísért kötetben. Főhőse egy érzékeny, magányos, harmadikos kisfiú, aki nagy érdeklődéssel fedezi fel a világot, és miközben megpróbálja azt megérteni, élményeit filozofikusan, ugyanakkor humorosan fogalmazza meg.

Az ismert felvidéki költő és író felnőttekhez szóló gondolati költészetét a valóság tér- és idődimenziói határozzák meg, s nincs ez másként gyermekköltészetében sem, ahol legalább ilyen fontos szerepe van a természeti tájnak és a természet örök változékonyságában megmutatkozó, múló időnek.

A könyvkiadó "olvasókönyv" kiadványsorának szebbnél szebb kötetei a gyerekeknek mutatják be magyar klasszikusaink írásait. Tényi Katalinnak a gyermeki látásmódhoz közelítő, eleven színű, vonzó rajzai segítenek a kisebbeknek a Gárdonyi-történetek értelmezésében.

Az egyik legtermékenyebb, legismertebb kortárs költőnk, Lackfi János a szerkesztésében készült antológiában pályatársai – negyven költő – gyerekverseinek közlését tűzte ki célul.

Két kortárs költőnk különleges vállalkozása ez a kötet, amelynek alapját a klasszikus magyar gyerekversek összeállítása képezi. Önmagában egy ilyen válogatás is remek lenne, hiszen olyan költőket találunk itt, mint Weöres Sándor, Petőfi Sándor, Arany János, Kosztolányi Dezső, József Attila, Tamkó Sirató Károly, Zelk Zoltán vagy Nemes Nagy Ágnes.

A három svéd költőnő, Britt G. Hallqvist, Ingrid Sjöstrand és Siv Wideberg a gyerekek gondolatvilágát, logikáját, érzéseit próbálják megragadni a gyermekeknek szóló szabadversekben.

Bár Bosnyák Viktória mesekönyvet írt, nem titkolt szándéka azonban az volt, hogy a helyesírás útvesztőiben kalauzolja a kisiskolásokat. Mosó Masa mosodáján és a Gőgös Gúnár Gedeonon már felnőtt néhány nemzedék, így talán érdemes azon elgondolkodni, hogy frissíteni kellene az e témában preferált könyvek körét.

A meseírásban már többször is remekelt Michael Ende most megjelent kötete a költészet világába ígér élvezetes kiruccanást a gyerekeknek, ismét bebizonyítva, hogy nemcsak a tollforgatás mestere ő, de a gyermeki lélek kitűnő ismerője is.

A képeskönyv alliterációkkal teli, csengő rímű sorai a kisiskolásoknak adnak segítséget az olvasás megtanulásához. Móra verses ábécéjét Justné Kéry Hedvig Játékos olvasási gyakorlatai egészítik ki. A jó pedagógiai érzékkel összeállított könyvecskében időnként egy-egy klasszikussá vált mese leegyszerűsített változata is fellelhető (A róka és a holló, Tücsök és a hangya).

A Móra Kiadó gondozásában Varázskréta címmel kiadott kötet nemcsak a költő legszebb gyerekverseinek gazdag gyűjteményével, de szép kivitelével is figyelemre méltó kiadvány. Dian Viktória válogatásában és szerkesztésében, négy fejezetcím alatt (Hol kezdődik a világ?

Találóbb címet aligha adhatott volna a költő gyermekversei kicsiny kötetének, hiszen számára a vers hangszer, amelyből mindenféle varázsos muzsikát, dallamot csal elő, hol játékosan szóló, csilingelő ritmust, hol meg komolykodót, mélyen zengőt.



Kérdezd
a könyvtárost!