2

Tematikus népi mondóka-sorozatunk első válogatásában számoló, kiszámoló-kiolvasó, hintáztató mondókákat gyűjtöttünk össze, amelyek nem csak az önfeledt játékra nyújtanak lehetőséget, de a korai fejlesztésben is pótolhatatlanok.
Egy, megérett a meggy, kettő... Sokan, sokféleképpen tudjuk folytatni a versikét.

Gyuri óriás ruhája nagyon elrongyolódott, így újat vett magának, mivel ő csinos akart lenni. Új ruhájában jókedvűen hazaindult, de út közben sok mindenkivel találkozott, akik nem olyan szerencsések, mint ő, és sokkal nagyobb bajok gyötrik őket, minthogy a legcsinosabbak szeretnének lenni. Innen már sejthetjük mi lesz a mese vége.

Az oldalanként néhány – rímes – soros, kedves, humoros, igazán eredeti történet főszereplője, Bot Benő három gyermekével és feleségével békésen éldegél egy tölgyfa odvában. A családfőnek azonban egy reggel futni támad kedve, és innentől kezdve veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe sodródik, s egyre távolabb kerül szeretteitől.

A tartalmilag és formailag egyaránt igényes képeskönyvben egy szívmelengető karácsonyi történet elevenedik meg. A fekete kiscicát gazdái kiteszik az erdőben, ahol a téli hidegben dideregve bolyong egy ideig, aztán szerencsére találkozik a Mikulással.

Kikfalva lakói, a Kik nagyon szeretik a karácsonyt, ellentétben a Grinccsel, aki utálja az ünnepet, mégpedig azért, mert két számmal kisebb a szíve a kelleténél. Ki nem állhatja a boldog gyerekek lármáját, az ünnepi finomságok illatát és a karácsonyi dalokat, ezért úgy dönt, hogy álruhát ölt, és ellopja az összes Kik-házból az ajándékokat, a finomságokat, sőt, még a karácsonyfákat is.

Máray Mariann rendkívül ötletes képeihez Dániel András írt rövid, szellemes szövegeket a lapozóba, mely megannyi izgalmas, vicces felfedeznivaló részlettel várja a legkisebbeket.

Egy-egy boldog pillanatot mutat meg Marosi Krisztina bájos, mozgalmas, színpompás illusztrációinak segítségével különleges kötetében, mely 2017-ben egy rangos nemzetközi versenyen Silent Book Contest (csendes képeskönyvek) bekerült a döntősök közé. Azóta a különböző színű lapokon sorakozó képek mellé Szabó T.

A kis Szofi ezúttal elhatározza, hogy segít a Mikulásnak. A Mikulás bele is egyezik, hiszen a krampusza lebetegedett, ezért elkél a segítség. Természetesen nem is Szofi lenne, ha minden rendben menne, hiszen a csintalan kislány mindig izgalmas és mulatságos kalandokba bonyolódik.

„Dönci volt a világon a legjobbkedvű kisfiú. Csak nem most.” Dönci ugyanis szüleivel nemrég új lakásba költözött, ami egyáltalán nem tetszik neki, hiszen minden játéka dobozokban áll, és barátai sincsenek. Hiányzik neki a régi házból a kert, a szép zöld fű, a szomszéd cicák, és a szobája falán éjszaka gyönyörűen világító csillagok.

A holland szerző képeskönyve egy vidám, tanulságokat sem nélkülöző rövid mesét tartalmaz. A rosszcsont madár, Kecál bátorságával henceg a Kicsi Csacsi és Jaki előtt. Átmegy egy faágon a folyó fölött, felmászik a magas háztetőre, bemegy a sötét barlangba, s mindenféle rosszaságra próbálja rávenni a többieket. Végül azonban kiderül, hogy valójában ki is az igazán bátor, és kik a jó barátok.

Az igényes kivitelezésű kötet főszereplői egy fehér és egy fekete cica, Hajna és Ében. Ében szeretné megragadni a fényeket a vízben, hogy azokat Hajnának adhassa. Hiába próbálkozik azonban kitartóan, kagyló, hal, polip akad a hálójába, de fényt nem sikerül szereznie. Hajna segítségével aztán mégis megtalálják a boldogságot, amikor felnéznek az égre...

Lovász Andrea szerkesztette a legkisebbeknek szóló, formailag és tartalmilag egyaránt sokszínű kötetet, amelyben a népköltészet mellett klasszikus és kortárs szerzők egyaránt helyet kaptak. Többek között Ágh István, Bartos Erika, Csoóri Sándor, Garaczi László, Gazdag Erzsi, Kányádi Sándor, Lackfi János, Nemes Nagy Ágnes, Nyulász Péter, Szabó Lőrinc, Szabó T.



Kérdezd
a könyvtárost!