14+

A kötet tizenhárom ( Az énekmondó, A kalifa és a tűz, Az aranyeső, Az uraság ebédje, Az egér meg a lánya, A háziember meg a háziasszony, A bolhabőr cipő, A felfuvalkodott csibe, Az ördög darálója, A róka és a kakas, A három testvér, A teknőc és az óriás, A pecsenyehattyúk) formabontó” mesét tartalmaz.

A nemzeti függetlenség ügye Jókait egész írói pályája során foglalkoztatta, több regénye szól erről a témáról. Közöttük van A kőszívű ember fiai című regény is, amelynek középpontjában a Baradlay család története áll. Az özvegy férje végakaratával szembeszegülve megfogadja, hogy fiait a nemzet és a haladás szolgálatába állítja. A három fiú más-más módon, de teljesíti anyja kívánságát.

Az angol író meséinek alapgondolatát a szegények, az elesettek, a nyomorékok és a szerelem áldozatai iránti részvétből merítette. Az első három mese a másokért való áldozatvállalás példabeszéde, a többiben a butaságot, az önzést és a gőgöt gúnyolja ki. Az utolsó három történetben a szépségimádó Wilde egyik fontos alapproblémáját fogalmazza meg: lehet e szép testben okos a lélek?

A francia írónő regényének főszereplője, egy tizenhárom éves kamasz fiú, Grégoire, akinek remek kézügyessége van, bármit megszerel, szívesen segít barkácsolni nagyapjának, Léon apónak, de utál tanulni és suliba járni. Képtelen megfelelni az iskolai követelményeknek, helyzete napról napra romlik, míg végül kicsapják az iskolából.

Széchenyi Zsigmond "vadász-önéletrajzának" (Ahogy elkezdődött) folytatásában férfikorának magyarországi és európai vadászélményeit meséli el. Elsősorban apróvadászattal foglalkozik, s egzotikus tájak helyett a magyar és az európai vadászterületeket írja le.

A regény arról szól, milyen lesz Párizs a 20. század hatvanas éveiben. Verne lehangoló képet fest Franciaországról és fővárosáról: egy csaknem "tökéletes", de lélektelen kereskedelmi-ipari-tudományos-technikai civilizáció szürke freskóját rajzolja föl, ahol a haszontalan szakirodalom, a művészet közmegvetés tárgya.

A könyv az író klasszikus kalandregényének, a Singleton kapitánynak rövidített, az ifjúság számára átdolgozott változata. Két, lényegében egymástól független részből áll: az elsőben a főszereplő hányatott gyermek- és ifjúkora, valamint meggazdagodásának története olvasható.

A jó krimi igazi, irodalmi értékkel bíró alkotás, tudja ezt a kötet szerzője is, akinek hét, rejtélyes bűnesetet feldolgozó elbeszélését találják a fiatal olvasók a kötetben.



Kérdezd
a könyvtárost!