10

A Kriza János gyűjtéséből hatot közreadó, M.

A szép kiállítású, színes képekkel tarka könyv öt Kriza gyűjtötte alkotást tartalmaz: az ördöggel is találkozó menyecske és a furfangos lány történetét (Mondjad hát: széna!), a halállal komázó két gazdag emberét (A két gazdag ember gyereke), óriást és tündért is fölvonultató terjedelmes novellamesét (Tündér Erzséböt), az erkölcsi tanulságot intonáló igaz történetet (A rest leány) és az egész Ke

„Az írás gyakran nehéz dolog, de az ember néha úgy érzi, elvarázsolták.” Ilyen varázslatról ad tanúbizonyságot David Almond meseregénye, amely Nagy-Britanniában 1998-ban méltán nyerte el az év legjobb gyermekregényének járó Whitbread-díjat. A történet főszereplője, Michael rendkívül érzékeny lelkű, melegszívű kisfiú.

Herbszt László eredeti, színes, egészoldalas rajzai kísérik az Egy Csepp Figyelem Alapítvány felkérésére született, igényes kivitelezésű kötetet, amelynek középpontjában a barátság és a bátorság áll. Az emberek falvai fölött, a felhők tetején lévő égi városok egyikében, Patagóniában a kentaurok és a pegazusok keverékei, a patás-szárnyas pegaurok élnek.

„A történet végé”-nek cselekménye két, egymásba fonódó világban zajlik. A valós élet eseményeit és a képzeletbeli Tündérország történéseit egy pókhálóból szőtt „függöny” választja el egymástól, és ez az átjárhatóság ad a szerzőnek lehetőséget arra, hogy egymásba játszassa a két világ történéseit.

Sylvie és Bruno Tündérország kormányzójának gyermekei, akiket rokonaik egy politikai összeesküvés alkalmával száműznek otthonukból. A testvérek hol Tündérországban bolyonganak, hol a valós világban, a viktoriánus Angliában élnek át csodás történésekkel teli kalandokat.

A spanyol népmesék gazdag tárházából a legjavát válogatta kötetbe José Morán. Az andalúz és katalán táj szépségeit és a néphagyományok által máig érő mesék varázsos világát kelti életre valamennyi mese. A szám szerint 16 mese harám ciklusba rendezve olvasható.

Sok gyerek vágya, hogy valamilyen állata legyen, ezeknek az állatoknak (sün, papagáj, teknős, nyúl, hal, egér stb.) nagy része azonban elpusztul a helytelen tartás következtében. Ezért az állatok az írót "kérték fel", hogy fogalmazza meg nevükben a helyes tartás és ápolás mikéntjét.

Amorf király és termetes felesége, Zsiros Bödönce versenyt hirdet lányuk, Tilinti királykisasszony kezéért. A kérők – a két apró, ám annál erősebb Csöppöttöm testvér, Matykó és Patykó, hosszú Sánc, a kalapos indián, Zsurgaborló, az elátkozott Világ félelmetes mágusa, és Dáridó, a bohém, de időközben megkomolyodott cimbora – felsorakoznak, de a próbatételek kihirdetése elmarad.

A meseregény előzményében Ruminit, az egérvárosi kikötőben utcagyerekként ténfergő kisegeret Bojtos Benedek kapitány felkarolja, és maga mellé veszi hajójára, a Szélkirálynőre. A gazdag rakománnyal útnak induló hajó veszélyes vizeken, szorosokon kel át, és legénységének óriáspolippal, hajóevő sárkánnyal, kalózokkal kell megküzdenie, míg célba ér.

A Szélkirálynő nevű, háromárbocos tengerjáró vitorlás, a hódok királya, Tükörfarkú Kasztor által rendelt rakománnyal megpakolva a tükörtavi Gátvárosba tart. Bojtos Benedek kapitány és mindenre elszánt legénysége kellemes hajóútnak néz elébe, hisz a Tükörtó-szigetet övező Arany-tenger a világ legcsendesebb tengereként ismert Egérország matrózainak körében.

A Szélkirálynő matrózai – köztük Rumini és barátai - ez alkalommal az ifjú házas Galléros Fecó nélkül kénytelenek felhúzni a horgonyt, hogy egy különösen értékes szállítmányt vigyenek a déli féltekén fekvő Datolyapartra.



Kérdezd
a könyvtárost!